Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó
volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy
lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni,
mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs,
se emberek nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis
azt gondolta magában:
"Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség.
Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos.
Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját,
mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját:
elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép,
valóban hasznos is."
Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel
köszöntötte a lámpagyújtogatót:
- Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató.
- A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni
kezdte a homlokát.
- Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon
értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől
estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató.
- Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont
maradt a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a
tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg
gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy
nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató.
- Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap!
Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette
ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe
jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb
a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá,
hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg
lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg -
olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a
napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így
aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani,
ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató.
- Világéletemben egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. -
Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment
-, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is,
az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán
mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -,
akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem
férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált
a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.
Vote for polarhome |